...-Bár ne tettem 
volna meg.-mondta. 
Csak úgy magának.
Kinézett az
ablakon. Az eső
még mindig esett.
Kezében a
telefon, és várt. 
Várt, hogy elég 
bátorsága legyen
tárcsázni...De
nem volt. 
Viszont a
gondolatok csak
úgy repkedtek 
a fejében. -Össze
voltam zavarodva
- mondta - nem
így képzeltem el.
De már késő volt.
Az idő
visszafordíthatat-
lan..
-Nem Te tehetsz 
róla. 
-Ne próbálj
vigasztalni. 
Egyedül akarok 
maradni!!
..Kisétált a 
szobából. Ki a
házból. 
Engedte, hogy
a könnyei 
elborítsák az 
arcát..

***

   Késő volt már, amikor a lány felsétált a dombon, a kis házak között, amik egyforma ábrázadtal meredtek a lemenő Napra. Egy-két fényfoszlány világította csak meg az arcát, és ezekben a másodpercekben lehetett látni: mosolyog. Ha valaki látta az ablakból, biztosan elgondolkodott, hogy mitől lehet ilyen boldog, vagy irigyelte a boldogságát. Boldognak lenni olyan dolog, ami kevés embernek adatik meg hosszú távon. Boldognak lenni az, amikor nem tudod eltűntetni a mosolyt az arcodról, akárhol is vagy, akármennyire is szeretnéd. Boldognak lenni az, amikor tudod, hogy aki fontos neked, most éppen szomorú, és te hiába sajnálod, hiába érzel együtt vele, mosolyognod kell, mert boldog vagy. A frissen szerzett boldogság az ilyen. Aki látta ezt a lányt tudta, nemrég történt vele valami csodálatos dolog.

***

   A dombról már szebb volt a kilátás. A Nap utolsó sugarait még látni lehetett, ahogy beteríti az egész tájat a ragyogásával. A lány úgyérezte, hogy ez az a ragoygás, ami az ő lelkét is beteríti, és soha többet nem fog helyet adni másnak. Örökre ragyogni fog. 
A szél néha megborzolta hosszú fürtjeit. Az a szél, aki örökké szabad és szárnyal. Ő is így érzett. Legszívesebben kitárta volna a szárnyait és csak repült volna, amerre viszi a sors, és nem törődve semmivel csak szállt volna a felhők között. Persze nem voltak szárnyai. Ez a kiváltáság nem sokaknak adatik meg. A szabadon szárnyalás a madaraké. Akik mindent a magasból szemlélnek, örömet, bánatot, mindent ami az embereké. Különbözünk. A madaraké a szabadság, az embereké az ÉLET. A fájdalom, küzdelem, nyomor, bánat, a boldogság, a béke, a szeretet, a szerelem..
   Ahogy egyre jobban telt az idő, már feltűntek az első csillagok. Szétszóródva terpeszkedtek a sötét égbolton, és fényükkel tündököltek, és káprásztatták el azokat, akik éppen őket figyelik. A lány még mindig nem táított, nem is érezvén az idő múlását, neki ragyogtak azok a csillagok az égen, és hozzájuk csatlakozott mindig egyre több és több, hogy növelje a lány boldogságát. A Hold, mint egyetlen hatalmas korong, csak állt ott fenn, mint akinek az a dolga, hogy a csillagok tömkelege feltt őrködjön. A lány lassan arra fordította a tekintetét, és elgondolkozott: "Vajon van, aki most...

*** 

   "...ugyanazt a nagy kereg, világító korongot nézi mint én?" Ez volt a fiú első szavakba foglalt gondolata, már órák óta. Csak állt az ablakban, a szobája ablakában, és megbabonázva meredt az égre. Órák óta csak állt itt és nézett, nem járt semmi a fejében, nem foglamazott meg magában gondolatokat. Csak érezte: boldog. Ahogy rápillantott, az éjszakai ég óriására, megfogalmazódott benne a gondolat. De aztán el is vetette, mért nézni pont most valaki, egyedül és mégis boldogan a Holdat?

...a boldogsághoz néha elég egyetlen szó, egy vadidegentől...

Oldal: saját iromány
My world - az én világom. hogy ne csak láss. Érts is meg.. - © 2008 - 2024 - bublegummy.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat